USA
UK
AUS
D
RO
A Bölcs Bagoly Tanoda diákjai a skype segítségével a világ bármely pontjáról elérnek:
RÓLUNK
A Magyar Játszóházunkban a gyerekek részére minden második szombaton kínálunk foglalkozásokat (0- éves külön korcsoportokban).
Rólunk annyit, hogy nem vagyunk pedadógusok, csak amatörök, akiknek nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek megismerjék a Magyar kultúrát, hagyományokat és nem az angol legyen a fő nyelvük, hanem legalább olyan otthonosan mozogjanak a magyar közegben, mint egy otthoni gyerek.
Amit szeretnék: egy érdekes, gyerekek figyelmét lekötő, játékos pár órát, ahová szívesen jönnek majd vissza! A játszóház különböző programokat kínál foglalkozások keretében: Mese olvavás aktív játék keretében, éneklés hangszerekkel, kézműveskedés, magyar néptánc , magyar mondókák, versek tanulása játékosan.
A Bölcs Bagoly Tanoda 6-16 éves, magyar ajkú gyermekek fejlődésének támogatását célozza, alapvető magyar tantárgyakban, úgy mint: olvasás, írás, matematika, környezetismeret, történelem, erkölcstan.
Több családot érint az a szituáció, hogy hazájától messze került, viszont gyermeke számára szeretné biztosítani az alapvető magyar tantárgyak és a helyes írás, beszéd ismeretét. A szülőknek nagy szerepe van a magyarságtudat megőrzésében, mellyel teljes mértékben azonosulunk - ebben kívánunk a szülők és gyermekek támogatására lenni.
A skype videochat segítségével lehetővé válik a földrajzi távolságok áthidalása a Tanoda diákjainak esetében, és egyszerűvé, élvezhetővé teszi a tanulást.
Tanóráink egyéni és csoportos oktatásra egyaránt elérhetőek.
Edinburgh és vonzáskörzetében személyes oktatásra is lehetőség nyílik, melyet igény esetén minden érdeklődővel külön egyeztetünk.
Kéthetente szombatonként csoportos oktatás zajlik, de igény esetén magánoktatásra is lehetőség van.
Felnőttek számára angol oktatás elérhető.